Nézze meg a hybrid katalógust!
A Toyota full hibrid hajtását három, egymással összekapcsolt részegység alkotja: benzinmotor, elektromotor és akkumulátor. A rendszer működésének kulcsa az energiaáramlás összehangolása e három berendezés között. Az elektromotor energiát nyer vissza a fékezésből, egyenletes menetsebesség mellett pedig az akkumulátorhoz továbbítja a fölösleges energiát, hogy az később felhasználható legyen – például akkor, amikor az autó egy forgalmi dugóban araszolgat. Így az akkumulátort sosem kell külön feltölteni, és az üzemanyag-fogyasztás a lehető legalacsonyabb marad.
Ha vár valakire, vagy egy piros lámpánál áll, a motorok készenléti üzemmódba kapcsolnak. Az autó ilyenkor sem zajt, sem pedig káros anyagokat nem bocsát ki.
Amikor finoman elindul egy lámpától, vagy kigördül egy parkolóból, körülbelül 50 km/órás sebességig a hibrid kizárólag az elektromotor erejével halad, vagyis egyáltalán nem fogyaszt üzemanyagot. Akár 2 kilométeren át is autózhat így.
Lassú, egyenletes sebességű haladásnál a hibrid csupán az elektromotor kisegítésére használja a benzinmotort.
Ha padlóig tapossa a gázpedált, mindkét motor a legnagyobb teljesítménnyel működik. De ha röviden felengedi a pedált, majd azonnal újra lenyomja, máris sokkal kisebb fogyasztással haladhat tovább – ugyanazzal a sebességgel.
Fékezéskor a hibrid rendszer leválasztja a benzinmotort, visszanyeri a mozgási energiát és tölti az akkumulátort. Ha teheti, fékezzen finoman és egyenletesen, a lehető leghosszabb ideig, mert az akkumulátor töltése ilyenkor a leghatékonyabb.
ÚJ COROLLA HB HYBRID
Most 7 090 000 Ft-tól
ÚJ COROLLA TS HYBRID
Most 7 300 000 Ft-tól
ÚJ COROLLA SD HYBRID
Most 7 190 000 Ft-tól