A korszerű hibrid technológiát és az izgalmas, lendületes dizájnt tökéletesen ötvöző új Yaris egyaránt otthonosan mozog a városi forgalomban és az országutakon. A Toyota új TNGA platformjára épített, fejlett hibrid rendszerrel hajtott autót arra terveztük, hogy igazi élvezet legyen vele közlekedni.
Az intelligens tervezésnek köszönhetően a belső tér a lehető legtágasabb, a súlypont kifejezetten alacsonyra került, és az autó széles kiállása élvezetes teljesítményt sugall. A Yaris tehát igazán tettre kész – Ön pedig miért is állna le éppen akkor, amikor a legélvezetesebb a vezetés?
Új Yaris katalógus Új Yaris árlista
Szelet vet és vihart arat: az új Yaris magával ragadó formáiból szinte árad a mozgás szeretete és az életöröm. A tervezők láthatóan beleszerettek a japán Kuromame bab kerekded formáiba és csillogó héjába, mert ez a formavilág az autó minden részletéből visszaköszön. .
Ám a kedves babszem helyett sokszor inkább egy bika jut eszünkbe a Yaris láttán, amelyben feszül az energia, stabilan megveti a lábát, és olyan higgadtan uralja az aszfaltot, mint egy agilis, dinamikus kisautó lenne.
Az új Yaris motorkínálatában háromféle erőforrás szerepel: egy 1,0 literes háromhengeres motor, illetve egy – hibrid technikával vagy anélkül rendelhető – vadonatúj, 1,5 literes háromhengeres motor. Komoly forgatónyomatékával az 1,5 literes erőforrás gördülékenyen és egyenletesen gyorsít: a városban fürge és élvezetes, de országúton is tökéletes.
Az új Yarisban bemutatkozó vadonatúj 1,5 literes benzinmotorunk és továbbfejlesztett, 4. generációs hibrid rendszerünk az élvezetes teljesítmény és a csekély fogyasztás páratlan kombinációját kínálja.
Több mint 20 év tapasztalatával fejlesztettük ki az új, kis tömegű lítium-ion akkumulátort, ami képes eltárolni a lassítás és fékezés során elektromossággá alakított és visszaforgatott többletenergiát. Ennek köszönhetően Ön már a városban megtett autózás 80 százalékában is számíthat az elektromos hajtásra, amikor az autót kizárólag az elektromotor mozgatja – nulla károsanyag-kibocsátással.
A Toyota hitvallása szerint a biztonság mindenkit megillet, ezért az új modellt minden idők legbiztonságosabb Yaris-ává formáltuk. Az alapfelszereltség része a fejlett ütközést megelőző biztonsági rendszer, a vészhelyzeti kormányzási asszisztens, a jelzőtábla-felismerés és az adaptív sebességtartó automatika, és mindezt éjszakai gyalogos-felismerés egészíti ki. Szóval, ha Ön nem is gondol minden pillanatban a biztonságra, biztos lehet benne, hogy az új Yaris igen.
Jelzőtábla-felismerés
A Toyota Safety Sense jelzőtábla-felismerő rendszere figyeli a közúti jelzőtáblákat, és a műszerfali színes TFT képernyőn meg is jeleníti a fontos információkat, például a pillanatnyi sebességkorlátozást vagy az előzési tilalmat. A rendszer hang- és fényjelzést ad, ha a vezető figyelmen kívül hagyja a jelzőtáblák utasításait.
Ütközést megelőző biztonsági rendszer éjszakai gyalogosészlelő funkcióval
Az éjszakai gyalogosészlelő funkcióval kiegészített ütközést megelőző biztonsági rendszer kamera- és radartechnológiát használ, hogy rossz fényviszonyok mellett is felismerje az autó előtt feltűnő gyalogosokat és járműveket. Ha a berendezés ütközésveszélyt észlel, hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt. Ha az autós nem reagál időben, a rendszer automatikusan fékez, és akkor is maximális megállító erőt biztosít, ha a vezető a fékpedálra lép, megelőzve ezzel az ütközést vagy mérsékelve a baleset súlyosságát. Az éjszakai gyalogos- és járműfelismerés mellett a rendszer nappali világításnál az autó előtt megjelenő kerékpárosokat is azonosítja.
Ütközést megelőző biztonsági rendszer kerékpárosészlelő funkcióval
A rendszer kamera- és radartechnológiát használva felismeri az autó előtt feltűnő kerékpárosokat és más járműveket, a fejlettebb változat pedig a gyalogosok éjszakai érzékelésére is képes. Ha a berendezés ütközésveszélyt észlel, hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt. Ha az autós nem reagál időben, a rendszer automatikusan fékez, és akkor is maximális megállító erőt biztosít, ha a vezető a fékpedálra lép, megelőzve ezzel az ütközést vagy mérsékelve a baleset súlyosságát.
Intelligens adaptív sebességtartó automatika
A Toyota Safety Sense intelligens adaptív sebességtartó automatikája állandó utazósebességet tart, és a Yaris az előre beállított legkisebb követési távolságban marad az elöl haladó jármű mögött. Ha ez a távolság csökken, a rendszer visszavesz a tempóból, szükség esetén fékezéssel csökkentve a sebességet. Ha követési távolság nő, az autó újra felgyorsít a beállított utazósebességre. A rendszer a jelzőtábla-felismerés funkció segítségével azt is érzékeli, ha változik a sebességkorlátozás; ezt jelzi a vezetőnek, aki a kormánykeréken található kapcsolóval csökkentheti a beállított sebességet.
Sávkövető asszisztens
A sávkövető asszisztens kamerával és milliméter hullámhosszú radarral figyeli a sávelválasztó jelzéseket és az elöl haladó jármű nyomvonalát, és ezek alapján határozza meg az autó helyzetét a forgalmi sávban. Ha a Yaris elkezd kisodródni a sáv középvonalából, a rendszer kormányzással téríti vissza a helyes ívre. Figyelem: a rendszer csak akkor működik, ha a sávelhagyásra figyelmeztetés és a teljes sebességtartományban működő adaptív sebességtartó automatika be van kapcsolva. Ez a funkció kizárólag az automata sebességváltós modellekben áll rendelkezésre.
A Yaris megmutatja azt, hogy mi mindent lehet kihozni egy nyitott, tágas, vezetőközpontú utastérből, ami rácáfol az autó kompakt, külső méreteire. A lágy tapintású anyagok és a minőségi burkolatok olyan környezetet teremtenek, ami egyszerre hívogató és megnyugtató.
A vezetőülés letisztult, minimalista formavilága segít, hogy Ön mindig az útra tudjon összpontosítani, miközben az alacsonyra húzott műszerfal, az ergonomikus kormánykerék és a mélyen elhelyezett multimédia képernyő és a tökéletes üléspozició magabiztosságot ad a vezetéshez.
Az új Yaris technológiái szinte körülölelik Önt. Élvezze az átgondolt tervezést és a természetes integrációt: okostelefonját használja az Apple CarPlay és Android Auto rendszereken keresztül, tájékozódjon az ’over-the-air’ frissítésű 3D térképekkel, élvezze a Yarishoz tervezett JBL hangrendszer minőségét és a színes 10 colos head-up kijelzőt*, ami a szélvédőre, a vezető látómezejébe vetíti a legfontosabb adatokat és figyelmeztetéseket, például a navigációs utasításokat vagy a sebességkorlátozásokat.